Régi verseim

A Búcsú

Szemtelenül hiszed,
Hogy nem jön el a vég.
Olyan jó volna,
Egy éjszakára még.

Ajkunk ha összeérne,
Örömmel telnék el.
Mint madár a hidegben,
Ki végre otthonra lel.

De az emlék keserű volna,
És az magányos itóka.
Ne csókolj engem,
S dalolni fogok újra!

Fenykep

Egy kacsintas,
Te huncut,
szivembe vagna,

A tested ive,
szabadba vagyva,

Egy vadmacska,
Angyalborbe bujva,
Mintha szallna,

De nem szall,
fekszik,
Fekete feherben,

Kifakulnek,
rogton teerted.

A remeny,
vagy a bucsu,
van belezarva?

ketsegek kozott,
fekszem az agyba.


Serdülõkor

Fiatalság lágy öleben,
A tudatlanság édes meze,
Bennünk érik,
mint a baba a méhben.

Addig addig aztán,
míg híre nem megy,
Minél boldogabb voltál,
kapsz annál több könyvet.

Mérges tudás,
Az idõ vas foga,
így vagy úgy,
De megkaparintja.

És én csak állok és nézem,
Ahogy az életem vesz el,
De sebaj, mert tudom,
Ha megy hat integetni kell,

És ha körülnézek,
Ura lesz rajtam a béke,
Hat ti is integettek?
Nem lesz itt baj kérem!



Ovatlanul

Kokemeny ember,
Erosebb mint a tenger,
Veretlenul bucsut int,
Felholtan igy kacsint,

Az utolso pofon,
Ovonalul nagyon.
Mindenkit ott talal,
Ahol a legjobban faj.

Aki szívesen visszautne,
Ne rohanjon elore,
Lepjen egyet hatra,
Aztan jobbhorog az alra.

Te kedves elet!

A szinek osszefolynak, a gondolatok elmosodnak,
kitisztul a vilag, arany orrkarikak,
En is tisztabban latok mar,
eloszlott a homály,
hat vigan mondom a szemedbe:
szeretlek szeretlek szeretlek!

Az érzés amiért élek

mély levegőt veszek, a földet nézem,
Szívem dobog, és félek.
Vagy mégsem?
Izgalom tölt el, de nyugottnak látszom,
egy eröltetett poén és a vesztemet látom.
De mélyen bentről megszolal egy hang,
és diktálja mit kell mondjak,

egy bátortalan nevetés, egy kedves mosoly,
az önbizalmam visszatér, a büszkeség tombol,
Embereket látok, sok kis koponyát,
s felém fordulnak, kiváncsiak rám.
már nem félek, és magamat adom,
azt kiröl egyedül csak álmodom.

mert ez az igazi énem,
sokasághoz szokott földi létem,
mikor irok csak becsukom a szemem,
s hangok töltik meg a fejem,
velük vagyok és őket látom,

aztán hirtelen elmulik és ujra hallok,
összeszorul a szívem és távozom.


Minden

Minden ami rut es csunya,
Faj, eget es otromba,,
vagy csak nagyon kellemetlen,
Jobb volna mint nekem nelkuled lennem...

Veszelyes vizeken

Egy vicc,
sokat mondó,
vért oldó.
Gátromboló,
voltam talán?

Gyanúsít,
hogy pondró!
Megrontó,
nem igazmondó,
nem látja magát?

Csak egy kis,
fekete holló,
terhet hordó,
bánatot osztó,
lettem ma már?

Mókából,
kezét adja,
ha kedve tartja,
szeszélyes módra,
vagy csalódott?