Nem tudtam...

Búcsúzni készültem a Múzsától. Zavartan néztem, ahogy összeszedi a ruháit a földről. Nem mertem mondani, de a szememmel átöleltem es marasztalni próbáltam. Meztelenül pakolt a Böröndjébe,de közben is tanácsokkal látott el.
-Minden nap tegyél valamit amitől félsz, és soha se latolgasd „mi lett volna ha”... bíz az ösztöneidben.- Felvette a bugyiját, es az ösztönöm azt súgta le kéne róla rántanom, de csak álltam egy helyben. Sírni tudtam volna.
-Engem mindig megtalálsz, ha szükséged van rám csak hívj. - Hívhatom amennyit akarom, nem marad velem.
Micsoda délután. Felmondtam a munkahelyemen, megfürödtem egy szökőkútban, vadidegen emberek előtt kiöntöttem a szívemet és holnap indulok pénz és terv nélkül Moszkvába, hogy valóra váltsam az álmomat.
Közben elkészült. Egy utolsó csók, a lépcsőröl még visszanéz, és utánaszólok.
-Örök életemben halás leszek istennek amiért találkoztam veled!
-Ó, hát nem tudtad? A Múzsák most már az Ördögnek dolgoznak.




Mintha nem lenne, jobb dolgom mint ilyen hülyeségeket írni.