Az én kedvencem, az enyéim közül

Ezeregy örök ifjú pár

Angyal járt nálam az éjjel,
Elvakított mennyei fénnyel.
A vízen táncolt karcsú teste,
Nála volt a fiatalság kelyhe.

Mosolyogva megkínált belõle,
De elõtte a lelkemre kötötte,
Hagyjam hogy hajnalban menjen,
Miután búcsút vesz tõlem.

Mert különben oda az ifjúság,
Jussom az örök szomorúság,
Mert õt nem látom többe soha,
Ez volt már ezer ifjú sorsa.

Csókolóztunk vadul a parton,
Lebegve szeretkeztünk a tavon,
A nap az ölelésünkre ébredt,
A tûz belõlünk égett.

De távozni készült az angyal,
Velem lenni miért nem akar?
Magamhoz öleltem, könyörögtem,
De neki aztán beszelhettem.

Köddé vált kacéran nevetve,
Bilincset tett a lelkemre.
Azóta is õ rá várok.
Szomorú örökifjú párok..