Borongós Vasárnap

Hogy mászhat valami ennyire az ember bőre alá? Ez, ez volna a válasz? Van-e borongósabb mint a mérget mosolyogva kihörpintő anya? Mit változtatott meg ez a melódia abban a sok emberben, kik az életüket adtak érte? Tan csak rájöttek, hogy nincs miért élni, de azért a búcsúnak meg akartak adni a módját? Vagy a történelem megismételhetetlenül sötét árnyai késztettek csak őket? Vagy ezt mind csak belebeszéljük, és ez a zeneszóm is csak az érzések legbanalisabbjat, a féltékenységet erősíti fel bennünk.
Csendben meghalni, ezzel kifejezni kimondhatatlan szerelmünket.... van-e ennél romantikusabb? Nos én maradok a bon bonnal, de ahányszor megszólalt a főszólam,csak csak végigfutott a hátamon a hideg. És mikor az angol nyelvű szöveget énekelni kezdte egy szívszaggató hang a film végen, nos nem volt kedvem felállni.
A szereplők is mind így futottak a csapdába... megpróbáltak a zenét megérteni, és amikor mar a legszomorúbb dolgot is csak tompa melankólia váltotta fel, akkor az élet s halál közötti vékony vonal is fakulni kezd.
De a 3 főszereplőt nem csak a zene szalai kötik össze. Hanem egy sokkal kézzelfoghatóbb, és szerencsére értelmezhetőbb jelenség is. Egy gyönyörű asszony, ohh és milyen szívmelengető érzés, hogy kíséretként ahogy a zongorát a hegedű kísérni, úgy őt a kék szín mintha megszállni látszana, és majdhogynem személyiségének részévé válik.
Megcsalva ereztem magam mikor a 2 magyar kujon halála után, oly könnyen a nemet vaskaromba vetette magát, a virágszál.
Egy festmény értékű kép véste magát az agyamba. A hölgy születésnapján, melynek estélyen a végzetes szólam először ette bele magát az emberek szívébe, 4 ember együtt indul haza az étteremből. Közepén élesen kirajzolódva gyengéd kék hullámokba ölelve a lány, mellette jobbról a nemet „vállalkozó” odahajol hozza és megkéri a kezet. A háttérben a Férje és a Szeretője. És mindenki gondterhelt és vágyaktól megrakodva szinte lepni alig bír... míg o nevet és felhőkön tancol.
Sötét oldalam tehát megsúgta, a történelem során nem előszór, a no volt a hibás.

Nem lehet nem észrevenni a zeneszerű kompozíciót a filmben. Folyton visszatérő dallamok, apró változtatásokkal. A magyar éttermes kikíséri a németet a vagányig. és elköszönnek. Aztán 40 perccel később a nemet kíséri ki a magyart, és nem köszönnek el.

„was ist denn mit denn Kartofeln?” kérdezhetnétek. (Amikor a különös szerelmi háromszögben megalapoznak a piacon, egy eladó türelmetlenül közbeszólt.)

„Budapest...Budapest....Das ist Budapest!” (És a zongora elsírja magát.)

„Minden ember legszívesebben mindkettőt megkapna, valamit a léleknek, valamit a testnek. Valamit amitől jóllakik, és valamit amitől megéhezik.”

Van Gogh ezek szerint elhalasztódik, nem volt elég tenyérbemaszo. Amitől el tudok aludni... az nem tart fent, na.

Azért hunyoríts rá arra a kékruhas ördögre, és képzeld el a vastag ecsetvonósokat, a kidomborodó tengerkék íveket, körülötte félénk festek foltok, És ahogy a tenger mozgását követi a hajó, úgy hánykolódnak testének rezdülésétől a férfiak...

A rádió ami meghozza a hírnevet, és pénzt, de aztán a halálhíreket, az öngyilkosokét és az ártatlanokét. Áruló. Az árulás előhírnöke egy vérvörösbe öltözött asszony.


Egy kis comic relief:

„András kommnt doch nie zu spat!”

O most kelt fel

Attila

„Nekem pedig mennem kell...”

Jes_S