Kötészet Napja 2008 - Féltve örzött kincs

Sűrű a köd, vének a fák
Haló léptek, reccsen az ág
Ázott kendő és hajlott hát
Öregasszony húz taligát

Húz taligát, rozzant kocsit
Az erdőn át a faluig
Föl ne bukjon, imádkozik,
A sötétben – csak hajnalig

Csak hajnalig odaérjen
Amit visz, az el ne vésszen
Elébe csak vad ne térne
Lelkét még az Úr ne kérje

Úr ne kérje, így gondolja
De ha kéri, hát od’adja
Csak a kincset, azt megóvja,
Hogy ne hűljön ki a pólya...

Mert legdrágább kincs az élet
Míg az ember él, remélhet,
Ez elég, hogy vigye lépte
S higgye, jobb lesz gyermekének.

Marci

Füsté vállt ezernyi kép
Mint feledésbe merült,
Csodaszép emlék,

Az idő homályában az élet
Villanásnyi örömsugár,
Ès egy halom düh és méreg.

A hazug ember fölött,
Kinek egyetlen kincse
Vagyona, féltve őrzött,

Már nincsen mindenható.
Becsapja magát,
S maga utan az ajtót.

Hogy az idő csak teljen!
Az önámítás rendben.
Csak megbánni ne kelljen!

Minden szót mi nem szívből szólt,
Minden tettet mi nem bátor volt,
Minden napot mit eltékozolt!

Attila

Küzdj!

Mindig

Göndör hajú Aphrodité,
A szívem tied örökké,
Távol még a hajnal,
Csókolj mint álom még.

Sosem késő holnap,
Egy utolsó esély,
Egy szerelmes dallam,
Lelkem még mindig remél.

Vihar

Szívedben ha tombol a nyár,
A remény fellobban,
Pusztító tüze elsöpör.
Elvakít a puszta vágy.

Ha kitisztul az ég, mi marad?
Sivár fény, vagy a boldogság rám talál?

Tajtékzó hullámok hátán
A dühöngő viharban,
Mint egy falevél
A szerelem tovaszáll,

Ha kitisztul az ég, mi marad?
Sivár fény, vagy a boldogság rám talál?